A kortárs hazai építészet fotográfiai tolmácsolója, Bujnovszky Tamás fotóművész vendégeskedett az Archichat e heti adásában, a Trend FM-en. Mezei Dániel riporter mellett Kendik Géza (vezető tervező, A4 Stúdió) kérdezte a fotográfust, aki egyébként műsorunk építészének számos házát is képre komponálta már.
A fotóriporter pályája nem épületfotókkal indult. Teljesen véletlenül került az építészet közelébe, amikor 2000 után megismerte Vargha Mihályt, a Magyar Építőművészet akkori főszerkesztőjét, s megbízást kapott tőle az újság számára készülő építészportrékra. A lefotózott tervezők addig kérdezgették, vállal-e épületfotót is, míg bele nem vágott az új műfajba - dacára annak, hogy felszerelése sem nagyon volt hozzá.
Ma a digitális technológiánál csökkent a különbség az egyes fotósok felszerelésigénye közt, akkoriban azonban még a középformátumú dia volt az építészeti képalkotásra alkalmas. Épületfotós szak még mai napig nincs - emelte ki Kendik Géza - kiktől tanulta hát a szakmai fogásokat Bujnovszky? Érdekelte az építészet, volt arról elképzelése, mit kell átadnia egy építészeti fotónak. Ugyanakkor sok magazint, publikációt is meg kellett ismernie.
Ami a legfontosabb, hogy fel kell fedezni a házban megfogalmazott gondolatot. A fotózás nem elbeszélő műfaj - ahogyan az építészet sem - mégis tudni, érezni kell az építészeti mondanivalót. A két dimenziós kép hidat képez az építészet térbeli valósága felé. Ugyanakkor - elveszítve az épület három dimenziós valóságát, a képnek hozzá kell tudni adni valami pluszt, hogy viszaadja a lényegét és minőségi akotás szülessen.
Így egészíti ki a fotó azt a tervezési folyamatot, amelynek során a ház tervei ugyancsak két dimenzióban: grafikák során keresztül születnek meg. Ez alapján létrejön az épület térbeli, fizikai valósága, majd ezt adja vissza a fotó - ismét két dimenzióban - mutatott rá az építész. Mindeközben pedig - tette hozzá a fotográfus - önálló képként vagy sorozatként is értékes alkotásnak kell születnie. Sajátos, önálló műfajként tekinthetünk tehát az épületfotózásra. Az építészeti lapok pedig tág teret adnak ennek a műfajnak.
S mit vár ilyenkor az építész? Alighanem ugyanazt a megszállottságot, mint amivel ő alkotja a házakat: hajnali öt órakor a házhoz visszatérni, a legmegfelelőbb fényekre türelmesen, akár napokat várni... Csak mondok egy címet, és vakon tudom, hogy Tamás kezei között profi sorozat születik róla. A képalkotásnak pedig csak az egyharmadát teszi ki a helyszíni fotózás. A munka zömét az utómunka jelenti, amit most, a digitális korban maga a fotós végez - így nem szükséges a laborra hagyatkozni, tökéletesen kézben tudja tartani a folyamatot. A többi már a háztól és a megbízótól függ: szikár, "üres" építészettől az élettel benépesített terekig minden elképzelhető.
Mindenki találkozik vele, képek között éljük az életünket, s mégis: a fotóművészet ismertsége és elismertsége hazai körben viszonylag kicsi. Büszkék vagyunk azokra, akik valami okból a nemzetközi porondra kerülnek, mégsincs az érdeklődés fókuszában a műfaj. Ennek az is oka lehet, hogy a fotóművészeten belül sincs igazán fóruma az épületfotónak - mondta el Bujnovszky tamás. Szemben a sajtófotóval vagy éppen a természetfotóval, amelyeknek vannak kialakult intézményei.
Hogy melyik volt az első épület, amely lencséje elé került, nem tudni már. Az biztos, hogy munkájának speciális, és fontos szegmense, hogy az épületek mellett installációkat, ideiglenes építményeket megörökít. Így például a Pannonhalmi Arcus Temporum művészeti fesztivál építészeti installációit is immár több éve rendszeresen fotózza. Frissen végzett vagy akár még éppen hallgató építészek munkái ezek, amelyek szellemileg és vizuálisan is izgalmas feladatot jelentettek.
Kortörténeti dokumentumok is kikerültek a fotós keze alól: a négyes metró építése közben készített fotósorozata speciális helyet foglal el a munkásságában. Fantasztikusan izgalmas tereket fotózott itt, a föld alatti világban - s más hozzáállás is kellett hozzá, mint egy térben álló házhoz a kék ég háttere előtt.
MA.
Utolsó kommentek