1.1 milliárd euróból épült központ az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének Brüsszel mellett. Az elképzelés szerint ez fontos lépés egy megújuló, 21. századi NATO felé. A SOM és az Assar (Association of Architects) építészei város méretű épületet álmodtak meg, amely egy mai irodakomplexumot és a politikai-katonai szervezetet egyszerre reprezentálja.

 

Lendületes ívek alatt összesen 120.000 négyzetméter - forrás: http://www.nato.int

A NATO hivatalos oldalán közzétett bejegyzés szerint közel hét évi előkészítés, tervezés és kivitelezés után 2017. elején készül el a gigantikus komplexum és még ebben az évben átköltözhetnek a dolgozók is az eddig használt 1967-es építésű központból. Az elmúlt ötven évben a tagállamok száma megduplázódott és vele nőtt a foglalkoztatottak létszáma is. Amellett, hogy a régi épület folyamatos és költséges karbantartást igényelt, hogy üzemelni tudjon, a munkavállalók közel egyötödének már csak ideiglenes épületekben jutott hely.

A régi NATO-központ, épült 1967-ben. Forrás: http://www.nato.int

1999-ben határoztak arról, hogy új központot kell létrehozni, majd 2004-ben írtak ki építészeti tervpályázatot annak megtervezésére. 2010 októbere óta zajlik a kivitelezés. A tervek szerint az épület kialakításánál fogva alkalmas lesz, hogy kövesse a változó igényeket, belső tereivel pedig valamennyi ott dolgozónak azonos komfortfokozatot biztosít majd. Minden tagállam részére elegendő hely, sőt, igény esetén további bővítési lehetőség is adódik az új épületegyüttesben, amelyet egyébként Brüsszel városfejlesztési stratégiájával összhangban alakítottak ki. Összesen mintegy 120 ezer négyzetméteres az új központ, a tervezett 2012-es átadáshoz képest öt év csúszással adják át idén. A 2008-as hírek még 300 millió eurós összköltségről írtak, az építkezés elhúzódásával ez is több, mint háromszorosára emelkedett.

Új épület a látványterven... Forrás: http://www.nato.int

No de lássuk, mit tud majd az új épület? Ökologikus szemlélettel, a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával épül meg. Hőszigetelt, hatékony napvédelemmel ellátott, jelentő hőtartó képességű szerkezetekkel minimális fűtést, hűtést és szellőztetést igényel a ház. A geotermikus- és a napenergia hasznosítása, korszerű fűtési és elektromos rendszer, illetve világítási szisztéma kerül bele. A központ működésének ökológiai lábnyomát tovább csökkentik az újrahasznosított építőanyagok, zöldtetők és a hatékony vízhasználat. A mai igényeknek megfelelő informatikai rendszer kevesebb utazási és szállítási költséget és károsanyag-kibocsátást is jelent majd, a videokonferenciák előtérbe kerülésével.

... és a valóságban. Forrás: http://www.nato.int

Építészeti oldalról hatalmas feladat egy ilyen méretű épület megtervezése. A koncepció nyolc lendületes, ívelt tetőfelületű, transzparens tömeget mutat, amit zöldtetős, laposabb épületrészek egészítenek ki. A közzétett látványtervek és fotók szerint egy központi közlekedő magra, csarnokra fűződnek fel a két irányba nyíló "szárnyak". Az összekapcsolódó, finoman egymáshoz csiszolt tömegek alighanem alkalmasak lesznek arra, hogy a szövetség szimbólumaivá váljanak, miközben kicsit felszabdalják, humánusabbá teszik az emberi nézőpontból felfoghatatlan méretű épületkomplexumot.

MA.

Források:
https://archifacts.wordpress.com/category/under-construction/
http://www.nato.int