s.arch építészet verseny konferencia magyar sikerek honkong kendik gézaA 4. éve megrendezett S.ARCH építészeti világkonferencián három magyar irodát és építészeket is díjaztak: az A4 Studiót, a CAN Architects irodát és a NARMER Építészeti Stúdiót, amely a BME Építőművészeti Doktori Iskolájával közösen pályázott az ezúttal hongkongi építész versenyre és világkonferenciára. 

 

Az S. Arch és általában az építészversenyek kivételesen sok fejlődési lehetőséget biztosítanak a pályázóknak. A díjazás mellett, mely egyfajta hivatalos visszajelzés a versenyzőknek, Kendik Géza építész kollégai véleményét is különösen fontosnak tartotta – derült ki az Archichat legutóbbi adásából a Trend FM-en, ahová ezúttal Kendik Géza nem mint társműsorvezető, hanem mint a harmadik díjat magyar (pályázó)társaival együtt elhódító vendég volt hivatalos.

s.arch építészet verseny konferencia magyar sikerek honkong kendik géza

Forrás: Stúdió A4 (Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona)

Az ezúttal Ázsiában megrendezett esemény nevéből is kiderül, hogy többről van itt szó egy versenynél.

Az S.ARCH egyben egy évente változó helyszínű építészeti világkonferencia is, melyen 46 ország több száz építésze a versengés mellett több mint 70 előadáson vehetett részt.

Az előadás típusai kétfajtára bonthatóak: a díjra jelölt munkák valamint a közelmúlt építészeti és építészetelméleti kutatásainak prezentálása. Az előadások végén az érdeklődők hangot adhattak véleményüknek a ma felmerülő építészeti problémákkal kapcsolatban, illetve ötletet meríthettek a világ más tájain alkalmazott építészeti trendekből. Kendik Géza építész szavaival élve, a háromnapos konferencia „tömény építészet”.

Ezen az eseményen az idősebb és fiatalabb korosztály is tanulhat egymástól, mivel a versenyzők életkora is változatos. A konferencia színességét növeli, hogy az építészek szabad kezet kapnak munkáik mérete és megvalósítási költsége függvényében is. Összehasonlításképpen, az osztrák menekülttábor sátor terv 50 euróból valósítható meg, míg az amerikai Mississippi-deltára tervezett projektje felmérhetetlen összegű.

Idén a Hong Kong-i egyetem adott otthont a konferenciának, melyet nagyrészt harmadéves építész karos egyetemisták koordináltak. A megmérettetésre két - épületek és tervek - kategóriában lehetett nevezni. 

Kettő épület és egy terv volt magyar érdekeltségű, mind a három projekt dicséretben részesült.

s.arch építészet verseny konferencia magyar sikerek honkong kendik géza

Forrás: Stúdió A4 (Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona)

Épület kategóriában, az A4 Stúdió volt érdekelt - amely a tavalyi S. Arch alkalmával a casablancai piac tervével második lett Kotorban -, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona új épületével, melyet 2 éve adtak át. A projektet bemutató előadásra két rövidfilmmel készültek. Az egyikben bemutatták, hogy készült el a terv az „otthon, szeretet, biztonság” fogalmak mentén. A másik kisfilm pedig a már megépült falak közt mutatta be az ott lakó gyerekek szemszögéből az épületet. Az előadás után Kendik Géza építész nem kapott kérdéseket, annyira mélyen érintette a közönséget a hátrányos, sok esetben árva gyerekeknek tervezett épület projekt. Társadalmi szempontból kiemelkedően fontos szempontot tölt be az épület, mivel elsősorban a rendszerből kikerült 18 éven felülieknek tervezték, ezzel az életben további esélyt biztosítva nekik.

 s.arch építészet verseny konferencia magyar sikerek honkong kendik géza

Forrás: www.rudapithecus.hu/latvanytar

A másik magyar projekt, szintén az épületek kategóriában a NARMER Építészeti Stúdió és a BME Építőművészeti Doktori Iskolája közösen készített Rudapithecus Látványtár volt. Az építészek fő célja, hogy összhangba hozzák a bányász múltat a jelennel, a természeti adottságokra is különös figyelmet fordítva, emellett méltó helyet biztosítva Magyarország legértékesebb őslénytani leleteinek bemutatásának. Fontos kiemelni, hogy az épület Magyarország egyik legelmaradottabb vidékén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében készült.

s.arch építészet verseny konferencia magyar sikerek honkong kendik géza

Forrás: www.epiteszforum.hu

A terv kategóriában, a friss alapítású CAN Architects az új MOME Campus tervpályázatával nevezett. A tervezők célja összeegyeztetni a régit az újjal, különösen nagy hangsúlyt helyezve a közösségi terekre. Kifejezetten érdekes, hogy míg a tervnek a magyar pályázaton kevesebb, addig külföldi megmérettetésen hatalmas sikere lett. Feszült figyelemmel várom, hogy lesz a tervből épület, még akkor is ha ez nem a MOME-n valósul meg, mivel egy ilyen modern, nyüzsgő és tágas környezetet bármelyik más egyetem megirigyelne.

- Panna -

Forrás: www.trendfm.hu, www.s-arch.net