A K67 diaddalútja máig tart. A Kiosk 67 – ez az üvegszálas szerkezetű, variálható elemes épületrendszer – viszonylag hajlott kora ellenére köszöni szépen, él és virul. A szlovéniai Kromberkben egy kioszk ma méhkaptárként szolgál, egy másik, némi falazattal kiegészítve Boszniában élelmiszerbolt, Ljubljanában van olyan, amely egykor a parkolóőr bódéjaként kezdte pályafutását, ma jegyárusító automatát rejt.
Talán nem ezek a funkciók jártak elsősorban a szlovén tervező, Saša J. Mächtig fejében, amikor 50 éve megalkotta a K67 koncepcióját, de az összes alkalmazási területet számba venni lehetetlen volna.
Nem csoda, hiszen a rendszer elméletben végtelen számú variációt enged meg.
1999-ig, a tömeggyártás befejezéséig 7500 körüli K67 egység készült, a legtöbb az egykori Jugoszláviában maradt, de exportáltak is belőle többek között Japánba, Lengyelországba, Új-Zélandra, Kenyába, irakba, az egykori Szovjetúnióba és az Egyesült Államokba is.
Világszerte a legváltozatosabb célokra használták: a határőrbódétól a sílift jegyszedőkabinján át az élelmiszerboltig vagy éppen a büféig. Senki nem tudja biztosan, hány van még belőlük használatban, vagy hogy hányféle ötletszerű módosuláson ment át eredeti funkciójuk az idők során, de a legvonzóbb bennük éppen az, hogy végtelen sok meglepetést tartogatnak.
A ljubljanai Építészeti és Design Múzeum nemrég megnyílt retrospektív Mächtig-kiállításán a K67 ismét régi fényében ragyog – nem leplezve a devianciákat sem. Ahogy a katalógus bevezetőjében a kurátor, Maja Vardjan írja:
„ ami a K67-et különlegessé teszi, az az építészet és az ipari formatervezés között elfoglalt helye, beágyazottsága a modern ipari város és a társadalom szövetébe és a mindennapi élet rítusaiba, végül, de nem utolsósorban a szüntelen megújulásra való képessége.”
Míg a 60’-as – 70’-es évet látomásos építészeti tervei néha csak puszta vágyakozásra alapultak, a K67 kioszkok léte újra és újra felveti a kérdést: hogyan tartottak ki olyan sokáig?
- Feri -
Utolsó kommentek