Aki a hetvenes-nyolcvanas évek Kelet-Európájában nőtt fel, tanúsíthatja, hogy a létező szocializmusnak nem a vörös, hanem a szürke volt a jellemző színe. Az emberek szürke épületek között élték egyhangú életüket. A szocialista lakótelepek egyszínű tömbjei a rendszer legjellemzőbb képi megfelelői voltak. A mai modern épületek beton építményei néha hasonló érzéseket kelthetnek bennünk.

Az Egyesült Államok építészetének egyik legújabb divatja a miniház építés. Számtalan televízió műsor, blog és építészeti magazin ad tanácsot a 35 négyzetméternél kisebb házak megvalósításához. A 2008-ban bekövetkezett hitelválság és az ebből következő ingatlanpiaci összeomlás adott lendület ennek a mozgalomnak.

Ma Magyarországon, ha egy társaságban vérre menő vitát akarunk gerjeszteni, elég néhány hívószót bedobni. Ezek közül kettő a stadionépítés és a fakivágás. Mai cikkem témája ebből következően több szempontból is indulatokat gerjeszthet, hiszen egy olyan spanyolországi sportlétesítményről lesz szó, ami egy már meglévő park közepén épült meg.

A magyarországnyi területű Dél-Korea a világ legnépesebb országai közé tartozik, népsűrűségét tekintve 12. a világon. Nem csoda, hogy a lakosság többsége olyan városokban él, amit közkeletű szóval csak betondzsungelnek szoktunk nevezni. De ez őket nem annyira zavarja, a saját családi ház az "amerikai álom" része, nem a dél koreai álomé. Azonban a templomoknak itt is marad hely.

Idén ünnepli századik születésnapját Ieoh Ming Pei kínai származású amerikai építész, a kortárs építészet egyik leghíresebb alkotója. Épületei a világ számos pontján a városkép meghatározó elemei: Bostonban a John F. Kenedy könyvtár, Hong Kongban a Bank of China épülete vagy talán a legtöbb vitát és ezzel a legnagyobb ismertséget is hozó párizsi Louvre híres üveg piramisai. Ma az utolsó nagy művével, a Katarban található Iszlám múzeum bemutatásával tisztelegnék művészete előtt.