Köztudomású, hogy még a legnevesebb építészek terveinek jó része is a rajzasztalon marad, a nagy ideákat kíméletlenül lemészárolja a pénzhiány, netán a megrendelő szeszélye. Keveseknek adatik meg, hogy akár egész városokat vagy városnegyedeket építsenek fel, mint Oscar Niemeyer Brasilia városát vagy a két Griffin Canberrát, esetleg - hogy mi, magyarok se maradjunk ki a sorból - Magyar Géza Salgótarján belvárosát ( jellemző, hogy mindegyik állami projekt lévén grandiózus tervek készülhettek). Na de mi van, ha a megvalósult álom rémálommá változik, mint történt az jó néhány esetben a sors szeszélyéből vagy a tervezés hibáiból?

A mai 40-es korosztály az utolsó, amely meghatározó élményként tudja felidézni, amikor egy-egy bajnoki labdarúgó-mérkőzésen több tízezer hasonló érdeklődésű társával együtt jól érezte magát. Azóta egyre mélyebb hullámvölgyekbe zuhan a hazai bajnoki meccsek látogatottsága. Mikor érjük el a mélypontot és van-e visszaút? Más megközelítésben: az épülő új stadionok mennyiben segíthetnek a szomorú statisztikák megváltoztatásában, a kifogástalan környezet és az európai körülményrendszer visszahozza-e a nézőket a lelátókra?