szociális lakás kalifornia los angeles bérházEgy társadalom ereje többek között abban mutatkozik meg, hogyan bánik a rászorulókkal. Ez az 52 lakásos bérház egy hajléktalanokat támogató alapítvány megbízásából épült Los Angelesben. A megbízó célja az volt, hogy a város hajléktalanjai számára az állam által adó kedvezményekkel támogatott, megfizethető bérleti díjú lakásokat biztosítson. Ezek általában kis alapterületű stúdió lakások, alacsony fenntartási költségekkel.

 

szociális lakás kalifornia los angeles bérház

A fotókat Tara Wujcik készítette

Az utca felől egy lépcsőn lehet elérni az első emeleten lévő közös udvart. Természetesen lifttel is meg lehet közelíteni ezt a területet és az ötemeletes épület lakásait, tekintettel arra, hogy a város hajléktalanjainak több mint 10 százaléka fogyatékkal élő veterán katona, akik kiemelt szerepet kaptak ebben a szociális programban.

szociális lakás kalifornia los angeles bérházAz épület tervezésekor fontos cél volt, hogy az egyébként általában korábban magányosan, elszigetelten élő lakók minél több közösségi élményt kaphassanak. Ezért alakítottak ki az udvaron és a tetőn egy kis kertet, ahol közösen gondozhatnak az itt élők virágot, vagy akár zöldséget is termeszthetnek, amely segíthet a fogyatékkal élők mozgási igényeinek biztosításában is. A széles lépcsők, a közös mosókonyha, a rekreációs szoba, az udvari bútorok mind azt a célt szolgálják, hogy a lakók szociális kapcsolatokat teremtsenek és így könnyebben visszailleszkedjenek a társadalomba.

szociális lakás kalifornia los angeles bérházAz épület keleti és déli homlokzatán valamint a tetején található hatalmas nyílásokon jut be a természetes fény a belső udvarra. A világosságnak is köszönhető, hogy a lakások elsősorban az udvar felé nyitottak, így csökkentve az utcáról beszűrődő zajokat. A házhoz az Egyesült Államokban megszokotthoz képest meglepő módon nagyon kevés parkolóhely tartozik. Ez az itt élők anyagi helyzetéből is adódik, de a tervezők célja is az volt, hogy ebben a városias környezetben minél többet gyalogoljanak és kerékpározzanak a lakók, hiszen a mindennapi tevékenységükhöz szükséges helyek a közelben vannak.

szociális lakás kalifornia los angeles bérház

A lakások berendezése egyszerű és a praktikumra törekszik, de minden megtalálható bennük, amire egy embernek szüksége lehet.

A lakások rezsijének alacsony szinten tartása már a tervezéskor kiemelt cél volt. A vastag szigetelés, a fehér színű falak, az uralkodó széliránnyal összhangban álló óriási nyílások a forró kaliforniai éghajlat enyhítésére szolgálnak, így kevesebb elektromos áramot kell használni légkondicionálásra. A meleg vízet az épület saját kazánja és a tető egyharmadát elfoglaló napkollektorok állítják elő.

szociális lakás kalifornia los angeles bérházAz épület nem csak nekem tetszett, idén megnyerte Az Amerikai Építészek Intézetének (AIA) díját. Azt már megszokhattuk, hogy az építészek tervezéskor esztétikai, funkcionális és környezetvédelmi célokat is figyelembe vesznek. Ez a projekt azt bizonyítja, hogy egy gondosan megtervezett épület akár a társadalmi beilleszkedést is szolgálhatja.

- füles -

Hallgasson bennünket minden hétfőn 15:00 órától a Trend FM 94.2-ön. Archichat: építészetről beszélünk. 

Forrás: architectmagazine.com, dezeen.com