párizsi udvar felújítás passzázs nyitott archikon ferenciek tereJól halad az évekig üresen álló, szebb időket látott Párizsi udvar felújítása. Az ikonikus épületet ötcsillagos luxusszállodává alakítják át, a Mellow Mood Hotelek csoportját bővíti. Elkeseredni azonban nem kell, ez derült ki a pénteki sajtóbejáráson, amely az ikonikus épület felújítási területén zajlott. 

 

A Petőfi Sándor utca és a Ferenciek tere közötti passzázs folyamatosan nyitva lesz, ez az üzemeltető kérése” – mondta Hermesz János, a Párizs Property Kft. projektmenedzsere. A szabályozás ugyan megengedné, hogy éjszaka lezárják az épületet, de milyen hotel szokott estére bezárni? – vetődött fel a kérdés. A cég érdeke, hogy a helyiek életének része maradjon a nagy múltú épület.

A ’60-as, ’70-es évek gyerekei mindennapjainak márpedig még szerves része volt a Párizsi udvar, a „Felszab” és a Jégbüfé. A fiatalabbaknak, a mai egyetemistáknak azonban a Ferenciek teréről, és a poros, elhagyatott régi épületről teljesen más emléke van. Bár a Jégbüfé tablóit meg-megnézegették a 7-es buszra várva és néha még be is tértek egy fagyira, a Párizsi udvarba csak kis eséllyel juthattak be, ugyanis az az idő nagy részében zárva volt. Szerencsésnek mondhatta magát, aki a nyári kánikulában a Váci utcai „maratoni vásárlás” után nyitva találta az épület ajtaját és levághatta a Petőfi utcából a buszmegállóba tartó útját, ezzel egy kicsit lehűlve a régi épület falai közt. A látvány egyszerre volt káprázatos és hervasztó. Bár az épületen látszódott, hogy egykor gyönyörű lehetett, az idő során meglehetősen leamortizálódott. 2010 körül az arra tévedő egy, a szocialista időket idéző elsárgult, a 21. századra mulatságossá vált „Fogpótlás” feliratot láthatott, egy rég bezárt arany-ékszer boltot, törött üvegeket és vastagon álló port a finoman megmunkált fémrácsokon és mahagónilemezeken. Az épületnek azonban még ebben az állapotában is varázsa volt.

Mindez nem véletlen. A Párizsi udvar egykor Budapest legelegánsabb épületei közé tartozott.

párizsi udvar felújítás passzázs nyitott archikon ferenciek tere

Van még munka...

A történet 1817-ben, Arany János születésének évében kezdődik, amikor a mostani terület helyén megépül a Brudern-ház, Magyarország első modern értelemben vett üzletháza. Ekkor az üzletek nagy részében suszterek és ötvösök árulják portékájukat.

párizsi udvar felújítás passzázs nyitott archikon ferenciek tere

Forrás: http://budapestcity.org

Az épület azonban száz év alatt elhasználódik és 1906-ban, a város legdrágább ingatlanjaként gazdát cserél és teljesen újjáépül. 1914-től a Belvárosi Takarékpénztár székházaként funkcionál. Az új üzletház megépülése azonban nem mondható zökkenőmentesnek: Schmahl Henrik – aki egyébként Ybl Miklós mellett dolgozott az Operaház építésében – az új, eklektikus épület tervezője 1912-ben megbetegszik és drezdai orvosok keze között távozik. Társa, Lipták Pál fejezi be az építkezést, aki később politikai pályára lép és 1922-ben a Bethlen-kormány Kereskedelemügyi Minisztériumában államtitkár lesz. Ezt egyesek szintén az építészetet érő veszteségként élik meg, hiszen az általa vezetett dr. Lipták és Társa Építési- és Vasipari Rt. ekkor az egyik legnagyobb építőipari cégének számít.

párizsi udvar felújítás passzázs nyitott archikon ferenciek tere

forrás: http://www.kitervezte.hu

A hét évig épülő, 1914-ben elkészülő új Párizsi udvar egy valóságos építészeti remekmű. Az építésben felhasznált több mint négyszázféle kerámia között megtalálhatóak a híres Zsolnay porcelánok, melyek ebben a formában Európa legnagyobb kerámiahomlokzatát alkotják, valamint a passzázs padlóját fedő Villeroy & Boch csempék. A padló egyébként rendkívül különleges, hiszen a gyönyörű kerámiák mellett úgynevezett „Luxfer prizmák” díszítik, melyek nemcsak szépek, hanem praktikusak is: speciális kialakításuknak köszönhetően a pincébe is becsalogatják a fényt.

párizsi udvar felújítás passzázs nyitott archikon ferenciek tere

A felújított Párizsi udvar passzázsának látványterve

 És mi a legjobb az egészben?

A – szintén száz év után időszerűvé váló – felújítás a múlt századi remekmű értékeit teljes mértékben megőrizve történik meg. Az alapból díszes, reneszánsz, velencei gótikus és mór elemeket tartalmazó épületet a szálloda funkciói egyszerű, minimalista stílusban egészítik ki, ezzel érvényesítve a történelmi épület szemkápráztató ornamentikáját.

Fazekas Tamás, a szálloda igazgatójának elmondása szerint a földszinten lesz megtalálható a recepció,

a mindenki számára nyitott passzázs és lobbi, egy bécsi-párizsi stílusú kávézó és a Ferenciek tere felől néhány butikszerű üzlet is.

párizsi udvar felújítás passzázs nyitott archikon ferenciek tere

Itt gyönyörködhetünk majd a restaurált Kristály-kupolában is, amelynek a megerősített szerkezet által tartott képszerű üvegrészei a napfényt imitáló mesterséges fényben fognak csillogni.

Tolnai Luca

Hallgasson bennünket minden hétfőn 15:00 órától a Trend FM 94.2-ön. Archichat, ahol építészetről beszélünk.