Az Archichat_Trend évzáró adásában Mezei Dániel és Kendik Géza beszélgettek magyar és nemzetközi építészeti díjakról. A szakmai és állami kitüntetések palettájára azonban több mint tíz évvel ezelőtt új szín került: az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díja nem csak egy szűk szakmai közegnek szól. Év végi zsűrizése egy olyan gálán történik, ami összehozza az építészet iránt érdeklődő közönséget, a médiát a szakma gyakorlóival és az építészhallgatókkal. A Trend FM hétfői adásában a díj alapítójával, Pásztor Erika Katalinával beszélgetett Mezei Dániel.

 
 

Pásztor Erika és az idei győztes épület tervezője, Győrffy Zoltán - fotó: Kerekes Zoltán, forrás: http://mediadij.epiteszforum.hu/

Az Építészfórum.hu internetes építészeti portál, kommunikációs csatorna és online épülettár immár 17 éve vállalkozik arra, hogy bemutassa a magyar építészet keresztmetszetét. "A Média Építészeti Díjának ötlete a lap ötödik születésnapja előtt vetődött fel, amikor alkalmas módot kerestek a fél évtizedes fennállás megünneplésére - így találták ki ezt a sajátos formájú rendezvényt" - mesélte Pásztor Erika. A Figyelővel közösen akkor már létrehoztak egy építészeti díjat. Itt szembesültek azzal az izgalmas folyamattal, ahogyan a zsűri dolgozik: zárt ajtók mögött zajló vitájuk, értékes véleményeik adták az ispirációt, hogy ezt a folyamatot a nyilvánosság számára bemutassák.

A zsűrizés zárt világát a nagyközönség elé tárni merész döntés volt, az sem lehetett biztos, hogy egy építészeti bizottság vállalná a feladatot. Török Tamás ötlete volt, hogy hívják meg inkább a média képviselőit, akik "ártatlanok", szabadon beszélhetnek az építészetről, tájékozottak, s ha még építészettel nem is foglalkoztak addig, talán ez jó lehetőség, hogy azzal is megismerkedjenek. A médiazsűri ítéletén túl minden évben a közönség szavazatai alapján is díjaznak egy tervet és egy épületet.

2005-ben a Kuplung nevű romkocsmában rendezték meg az első Média Építészeti Díját, amit egy év múlva követett a második. Ahogy nőtt a rendezvény népszerűsége, a Műcsarnok auditóriumába, utóbb a Trafóba, a Katona József Színházba, majd végül három évvel ezelőtt az Uránia Nemzeti Filmszínház nagytermébe költözött a zsűrizéssel egybekötött díjátadó.

Izgatott várakozás az Uránia Nemzeti Filmszínház nagytermében - fotó: Kerekes Zoltán, forrás: http://mediadij.epiteszforum.hu/

Az építészet és a projektek jelenléte mellett végig fontos maradt a zsűri is. Épületekről, tervekről van tehát itt szó, miközben fontos szerephez jut egy "laikus", szakmán kívüli közeg véleménye: a zsűriben nincsen építész. Ezt egészíti ki a minden évben felkért szakmai bírálóbizottság, ez a kettősség teszi izgalmassá a rendezvényt. Ugyanez a nézőközönségre is jellemző: a szakmán kívüliek számára is évről évre izgalmasak ezek az esték.

"Négy-öt perces prezentációban mutatják be az akotók az épületet vagy tervet. Ezt a médiazsűri pontozza és véleményezi, a szakmai zsűri csak ezután mondhat véleményt, hogy elkerülhető legyen a zsűri befolyásolása. Pörgős, változatos a rendezvény, körülbelül negyedóránként új téma kerül terítékre" - emelte ki Pásztor Erika. 

Az indulók között egyébként éppúgy akad építészhallgató, aki első komolyabb tervét mutatja be, mint tapasztalt, gyakorló építészek. Blogunk és az Archichat_Trend rádióadás építész szakértője, Kendik Géza is a díjazottak közé állhatott 2014-ben, a pasaréti Vasas Vívócsarnokkal. Először hallgatóként szereplő építészek nemsoká végzett szakemberként bukkannak fel, de az is előfordul, hogy az egyik évben még csak tervként induló projekt a következő évben már a megvalósult épületek közt verseng. A díjazottakról - évi bontásban - tájékozódhat itt.  

Idén 92 épület és 67 terv nevezett a díjra, az előválogatást egy nemzetközi szakmai zsűri végezte. Ők az Építészfórum angol nyelvű felületén férnek hozzá hozzá a pályázók publikált anyagához, s online értékelték azokat. Indira van't Clooster volt idén a zsűri elnöke - ő úgy nyilatkozott, végigtekintve a pályázókon, a magyar építészet élvonalbeli. S nyugodtan hihetünk a fülünknek, hiszen az A10 építészeti folyóirat főszerkesztőjeként az elmúlt években sok ezer projekt publikációja futott át a keze alatt.

Színpadon az idei év döntősei - fotó: Kerekes Zoltán, forrás: http://mediadij.epiteszforum.hu/

Az eltelt évek alatt a Média Építészeti Díja sok építész számára az év fontos eseményévé vált. Sokan már a meghirdetés előtt neveznek, számítanak és készülnek rá, várják. 2016. december 12-én a 12. évben is lezajlott a gála, és ez alatt a sok év alatt bizony felépülhetett egy brand, egy ismertség. Egyre nagyobb a presztízsértéke a versenynek: támogatói oldalról is sokan jelentkeztek, de a legutóbbi rendezvényre két héttel előtte már elfogytak a jegyek. Tulajdonképpen kettő az egyben esemény ez: az első részben a zsűrizés történik, a második részben a díjátadás.

S hogy hogyan tovább? Távolabbi cél lehet a díj nemzetközivé tétele, hiszen a Mies van der Rohe Díjon kívül nincs más jelentős európai elismerés építészeknek. Ezen túl a Média Építészeti Díja egy speciális formátumú közösségi jellegű, az építészet társadalmi kommunikációját erősítő rendezvény is. "Romkocsmából indultunk, egyelőre ez még ötlet szinten mozog, de ha csak a hazai pályán gondolkodunk, itt is kinőtte a rendezvény az Uránia befogadóképességét. Amellett, hogy ez az esemény egy szórakoztató "show", építészetről beszélni jó. Felszabadító érzés egy olyan dologról gondolkozni, ami befogad minket, de túl is nő rajtunk" - emelte ki Pásztor Erika.

Az építészet jelenleg felívelő pályán mozog. Mennyiben befolyásolja ez a szerkesztőség munkáját? - kérdezett rá Mezei Dániel a válság hatásaira. Erika válaszában rámutatott, hogy nagyon mélyen érintette a magyar építészetet a válság. S nemcsak a tervezők szintjén, hanem a kivitelezők, anyaggyártók, forgalmazók, vagyis minden piaci résztvevő szintjén. A rossz kedv nyomasztó közeget hozott létre, a bizakodóbb emberek közt kellemesebb a munka - még ha az elfoglalt építészek kevésbé is érnek rá publikációs anyagokat összeállítani. A válság idején sok fiatal külföldre ment - komplett végzős évfolyamok vándoroltak ki, s most hiányzik az a szakembergárda, akik nem teljesen pályakezdők. Egyre több állásajánlat várja tehát a fiatalokat. 

Mezei Dániel arról is kérdezte Pásztor Erikát, vannak-e kedvenc témái. A főszerkesztő kiemelte, szerkesztőként nincs preferált témája, de ahogyan az ember személyisége az idővel változik, úgy a témák is, amelyek szíve méléyn foglalkoztatják. Így 5-6 évvel ezelőtt az építészet és aktivizmus volt számára a legizgalmasabb: hogyan lehet építészként, építészeti tudással társadalmi folyamatokat befolyásolni: a szociális gondolkodás, érzékenység megjelenése az építészetben vagy akár az építészoktatásban.

A több kategóriában is díjazott Nartarchitects csapata: Kovács Csaba, Máté Tamás, Vass-Eysen Áron, a Csontváry Múzeum tervezői – fotó: Kerekes Zoltán, forrás: http://mediadij.epiteszforum.hu/

"Ugyancsak fontosak a léptékek: a kicsi, a kicsi szépsége és érdekessége, a gazdaságosság kérdései. Nem kellenek ahhoz óriási épületek, hogy izgalmas terek jöjjenek létre - egy harminc négyzetméteres lakás is lehet óriási kihívás szakmailag. Ehhez járult a CSOK és a 300 négyzetméter alatti építkezések megkönnyítése. S persze igyekszünk határokon túli kitekintést is adni azokban a fókusztémákban, amiket éppen kínálni szeretnénk az olvasóknak." - folytatta a főszerkesztő-asszony.

A legfontosabb misszió azonban mégis csak az, hogy a helyi, hazai építészet eseményeiről hírt adjon a portál: események, kiállítások, viták, különböző tervek és épületek megszületése, illetve a különböző embereket bemutató portérsorozatok, ahol nem is csak építészek jelennek meg. A riporter kérdésére Erika azt is elmondta, kizárólag online építészeti oldalként egyedülálló az Építészfórum. 

Építészként, médiadesign oktatóként és most főszerkesztőként Erika pontosan érzi a média oktató-tanító szerepét. Sok múlik azon, milyen tartalommal találkoznak az emberek, milyen szövegekkel, képekkel kommunikál az oldal. Mindez pedig formálja az emberek gondolkodását, s ez hatalmas felelősség is az olvasók és a szakma felé is.

MA