Ha csak egy belvárosi kertet kellene mondani, alighanem sokaknak a Múzeumkert ugrana be. Igaz, csekélyebb kiterjedésű, mint a Városliget vagy a Margitsziget, mégis sokunkat kötnek gyerekkori emlékek hozzá - már csak Molnár Ferenc könyve, A Pál utcai fiúk miatt is. Most pedig eljött az idő, hogy a kert rehabilitációjára kiírt ötletpályázaton mely koncepciók nyerték el a szakmai zsűri támogatását.

 

[Kép: Múzekert, háttérben a Nemzeti Lovarda azóta lebontott épülete a Pollack Mihály téren (Eszterházy utcában). 1941. Forrás: Fortepan.hu, orig.: Dobóczi Zsolt]

A feladat a Nemzeti Múzeum kiírása szerint elsősorban a kert növényzetére koncentrál. A műemlék épületek és a területen található szobrok megőrzése mellett az eredetileg tervezett növénycsoportok helyreállítása, a kert nyitottabbá, zöldebbé tétele is szerepel a követelmények között. Emellett szempontként nevezték meg a mai közkertekkel szemben támasztott társadalmi igények kielégítését is.

Amellett, hogy a Belváros egyik legfontosabb parkjáról van szó, a Pollack Mihály térrel való kapcsolódás és a Múzeum üzemi forgalmának megoldása emeli városépítészeti léptékűvé a feladatot. Mindezen igényeknek meg kellett tehát felelni, hogyha valaki sikeres pályázattal kívánt részt venni. Az összetett, sok szemontból átgondolást igénylő feladat szépsége ugyanakkor, hogy emberléptékű területen valósulhat meg egy nagyvonalú és magas igényszintű belvárosi kertrehabilitáció.

Kora délután kihirdették a pályázat győzteseit. A három díjazott és a három megvételt nyert pályamű alkotóinak ezúton gratulálunk!

I. díj, (bruttó 2 millió forint): 13. sorszámú pályamű, TÉR-TEAM Mérnök Kft. - Szabó Gábor, Szende András

II. díj, (bruttó 1,5 millió forint): 9. sorszámú pályamű, PAGONY Táj- és Kertépítész Iroda Kft. - Bognár Emese, Rahnama Azadeh

III. díj, (bruttó 1 millió forint): 10. sorszámú pályamű, Stéhli Zoltán Imre

Egyenként 500 ezer forint értékű megvételben részesültek:

5. sorszámú pályamű, Fábián Zsófia Eszter

8. sorszámú pályamű, Lehotai Bence Gábor

11. sorszámú pályamű, Almási Balázs