A lemezborító csak részben reklám és figyelemfelkeltő eszköz, gyakran olyan vizuális jelkép, amely kifejezi az adott zenekar identitását vagy a lemezen hallható zene hangulatát. Néhány olyan példát szeretnék az alábbiakban bemutatni, ahol a borítón látható épület és a zene között számomra egyértelmű a kapcsolat. 

 

 
 

A bevezetőben szereplő kép a Fonográf harmadik nagylemezének borítója, az FG-4, amely 1976-ban jelent meg. Mi van a háttérben? Aki tudja, írja meg. 

Az épületek látszólag azon egyszerű célból készülnek, hogy a benne élőket vagy dolgozókat minél jobban megvédjék a természet viszontagságaitól. Szerencsére azonban, talán az őskortól eltekintve, lakóhelyeikkel mindig valami pluszt is akartak mutatni az emberek.

A házak, középületek gyakorlati funkciójuk mellett mindig kifejezték az adott kor hangulatát, tervezőjük gondolatait a világról és természetesen a megrendelők társadalmi státuszát is. 

Az egyiptomi piramisok, a római Colosseum, az indiai Tadzs Mahal, az isztambuli Kék mecset, a párizsi Eiffel-torony, a New- York-i Empire State Building többet árul el az adott kor társadalmáról, kultúrájáról, mint az adott időszakról szóló több száz oldalas kötetek. Nem véletlen, hogy ezek az építmények mára már történelmi korszakuk szimbólumaivá váltak.

Gyakran szerepelnek más művészek alkotásain, például számos hanglemez borítóján is.

Pink Floyd: Animals (1977)

Az épület a Battersea erőmű Londonban, amely hosszas huzavona után épült meg az 1920-as évek végén a Temze partján, hogy biztosítsa a város biztonságos villamos energia ellátását. Az acél tartó keretet egy külső tégla burkolat fedi el, ezt egészíti ki a négy hatalmas toronyszerű kémény. Ez Európa legnagyobb tégla építménye.

Személyes kedvencem a grafikán a kémények között lebegő malac.

A kezdeti ellenállás után mára az iparosodó Anglia egyik szimbólumává vált az építmény. Érdekesség, hogy maga a lemezborító is olyan jól sikerült, hogy fontos szerepet játszik Az ember gyereke című amerikai sci-fiben. Jelenleg az épület és környéke új funkciókat kap, luxuslakásokká és irodákká alakítják át.

Eagles Hotel California (1976)

A képen az 1912-ben épült Beverly Hills Hotel látható. Talán a világ legrózsaszínűbb szállodája, számos hírességnek adott szállást megnyitása óta. Színe és méretei megtestesítik azt a kaliforniai álmot, amelyet rengetegen kergetnek, de csak nagyon kevesen érnek el.

Wilco: Yankee Hotel Foxtrot (2002)

 

Chicagóban épült ez a két kukoricacső alakú felhőkarcoló, átadásukor 1964-ben a világ legmagasabb lakóépületei voltak, 179 méteres magasságukkal. Ez volt az az időszak, amikor az Egyesült Államokban megpróbálták a belvárosok kiürülését megakadályozni, alternatívát nyújtani a tehetős polgároknak a külvárosba költözés helyett. A lakások mellett éttermek, edzőtermek, sőt még egy jégpálya is helyet kapott, hogy biztosítsák az ott élők kényelmét.

Fun Lovin’ Criminals: Livin in the City (2005)

Manhattan látképe nagyon népszerű a zenészek között. Biztosan találhattam volna ennél jobb grafikai megoldást is, de nagyon szeretem ezt az albumot, ezért ezt választottam. Kimagaslik az Empire State Building, amit a nagy gazdasági világválság alatt építettek, így számos munkahelyet biztosítottak ezekben a nehéz időkben a befektetők. A válság hatása sokáig érződött, az irodák ugyanis sokáig kihasználatlanul álltak, ezért gúnyosan a nagy Üres Állami Épületnek (Empty State Building) hívták a városlakók. Az art deco stílusban épült felhőkarcoló nagy versenytársa volt a Chrysler Bulding, amely ugyan előbb készült el, de az építtetők számára fontosabb volt, hogy az Empire State Building lett a magasabb.

Korál: A túlsó Part (1982)

Amikor a fénykép készült még senki sem tudhatta, hogy a későbbi zenerajongók számára talán a legismertebb magyar építményhez nagyon hasonló híd kerül a lemezborítóra. Az Óbuda és a Hajógyári-sziget közti K hídhoz igen hasonló Északi összekötő vasúti hídon, más néven Újpesti vasúti hídon készült szerkezeten áll az együttes, míg a hasonmás évente több százezer ember számára jelenti az összekötetést a város és a Sziget fesztivál között.

Remélem a lemezek meghallgatása után, hozzám hasonlóan mások is megtalálják a kapcsolatot a zene és az építmények között.

- füles- 

(Az első kép helyszínének megfejtését pedig várjuk!) 

Hallgassa az Archichatet minden hétfőn 15:00 órától a Trend FM 94.2-ön, ahol építészetről, sőt ÉPÍTÉSZETRŐL beszélünk és keressen ránk a Facebookon Archichat_Trend néven.