Ahogy itt az archichat_trend blogon az elsők között beszámoltunk róla, a Múzeumkert megújítására kiírt ötletpályázaton a Szabó Gábor és Szende András által jegyzett elképzelés, a Tér-Team Kft.  terve nyert. Ahogy az alkotók a pályázatban megfogalmazták: "az elképzelés legfontosabb célja – a kiírással összhangban – a Múzeumkert Petz Ármin tervezte kialakításának rekonstrukciója, a meglévő növényzet felújítása, ökológiai gazdagítása, a kert funkcióinak kiszolgálása, és egyben a funkciók gazdagítása, egyúttal a jelenlegi problémák, konfliktusok, és a helyhez méltatlan állapotok felszámolása. A pályázat ezen kívül javaslatokat tesz a megvalósítás ütemezésére, valamint kitér a későbbi fenntartásra is." Szabó Gábor eljutatta blogunknak a pályázati anyagot köszönjük , amelyből most néhény szemelvényt, ill. látványtervet közlünk. 

 

Az archichat a Tér-Team koncepciójának összefoglalását, amely a pályázati anyagban is szerepel, változtatás nélkül közli – a részletes kibontást nem –. Ennek oka nem a lustaság, hanem az a cél, hogy a tervezők szemlátomást gondos, mindenre tekintettel lévő megközelítése kirajzolódjon itt, ezen az oldalon is. A koncepcióban felhasználjuk a képek egy részét is, amelyet megkaptunk, de azok egyébként a pályázati anyagban nem itt, nem ebbe a szövegkörnyezetbe szerkesztve találhatóak meg. 

Jó időtöltést. 

Örökségvédelem-kertrekonstrukció

- a klasszicista épületekhez, funkciókhoz illeszkedő kertrekonstrukció, a Petz Ármin-féle tájképi visszaidézése

- kertrekonstrukció az örökségvédelmi (műemléki) vezérelv és értékek mentén

- a széttagoltan álló, részben felújításra szoruló szobrok felújításával, illetve szükség szerint áthelyezésével és további szoborhelyek kijelölésével szoborsétány létesítése

Meglévő növényzet felújítása, ökológiai gazdagítás, kerti terek

- az értékes, idős fák teljes, időben folyamatos és ütemezett megújítása, átlátható növényi térszerkezet és kerti terek létrehozása a fő látványok felé (vizuális és funkcionális tengelyek), a szobrok, épülethomlokzatok, kertészház, Pollack Mihály keleti térfalát adó paloták felé

- többszintes lombkorona, cserjeszínt létesítésével a kert ökológiai gazdagítása

- a zöldfelület a terjengős, sok helyen felesleges és elavult burkolatok bontásával 5000 m2-rel, mintegy 45%-kal növelhető

- a közkerten belül teresedések létrehozása („napos ligetek”), beleértve a Múzeum körúti fasor fokozatos megújítását és a Pollack Mihály tér „zöldesítését”

Múzeumkert, mint „közkert” funkciógazdagítása

- a Múzeumkert pihenő, rekreációs jellegének visszaállítása (játszókert, oldalsó sétányok, pihenőhelyek)

- a kert funkciógazdagítása (kávézó-éttermi terasz, szoborsétány, kulturális programok szabad terei: szabadtéri performanszok, felolvasóestek, kávézóterasz: irodalmi, kultúrtörténeti stb. előadások)

- a kertben lezajló nagy látogatottságú események (Március 15-e, Múzeumok Majálisa, Múzeumok Éjszakája) funkcionális és technikai kiszolgálása

Kertészház, kerítés

- a kertészház funkcióváltása, a funkció idegenné, alulhasznosítottá vált üzemi telep-jelleg megszüntetése

- kávézó-étterem létrehozása épületbővítéssel a műemléki szempontok szerint és „érzékeny” építészeti megoldással (fedett terasz, pinceszint bővítés)

- az Ybl tervezte kerítés megtartása, szükség szerinti felújítása

 

Pollack Mihály tér rendezése és kapcsolat a Múzeumkerttel

- a Pollack Mihály tér rendezése, érdemi funkcionális és vizuális kapcsolatok létrehozása a Múzeum kerttel (átmenő gépjármű közlekedés kizárása a térről, „zöld” gyalogos köztér, átlátás és intenzív gyalogos, funkcionális kapcsolat megteremtése a Múzeumkert felé)

- egységes utcabútorozás

 Jelenlegi méltatlan, avult állapotok megszüntetése a Múzeumkertben és környezetében

- a térszinti parkolás teljes megszüntetése a Múzeumkertben

- az építészetileg méltatlan „klasszicizáló pavilon” elbontása a Múzeum utca mellett

- Múzeum körúti kapu-építmények megtartása és berendezése korszerű látogatói információs eszközökkel

- avult és balesetveszélyes, az akadálymentességnek sem megfelelő járda- és térburkolatok cseréje

- a kertben az utcabútorok teljes rekonstrukciója, cseréje és a határoló utcák közterületein, egységes formai-anyagi rendszerben

 A Múzeumkert külső kapcsolatai, üzemeltetés, ütemezés

- új gyalogos bejárat létesítése akadálymentes rámpa építésével (történeti helyen visszaállítva a Múzeum utca felől)

- a térszinti gépjármű kapcsolat korlátozása a Múzeum körút felől (csak vészüzemű járművek, műtárgyszállítás, sorompó helyett süllyeszthető poller, digitális üzemi beléptetés-térfigyelés)

- a Múzeumkert megfelelő, korszerű üzemeltetése a kertészeti fenntartási munkák átszervezésével, a látogatói és a logisztikai forgalom szétválasztása, a mozgássérült (akadálymentesített) épület- és kertmegközelítés megteremtése

- a látogatható intézményi közkert létrehozása, a biztonságos kerthasználat megteremtése (kert: éjszaka zárva, kávézó-étterem és vendéglátó teraszok: igény szerint nyitva)

(részlet a Tér-Team Kft. pályázati anyagából)

MD


Kövessen minket a Facebookon és az Instagramon!

https://www.facebook.com/Archichat_trend-317333375323260/?fref=ts https://www.instagram.com/archichat_trend/