A kör bezárult. Szilágyi Áron is olimpiai bajnok lett. Megvédte címét kard egyéniben, ezzel 26 évesen a magyar és a nemzetközi sport halhatatlanjai közé emelkedett. Az elmúlt napokban azt vizsgáltuk, hogy milyen épület "áll" a siker mögött. Hol edz, hol készül többek közt Szilágyi Áron is. Nos a válasz pont ugyanaz, mint Szász Emese esetében. Egy csarnokban, egy épületben, amely immár két riói aranyérmesnek az otthona.

 

Az aranyszínűre álmodott Kovács Pál vívócsarnok tehát vonzza az aranyat. Ezért is ilyen a színe kívülről. De nézzünk szét belül, hogy ott miként néz ki egy hely, ahonnan a magyar sport sikerei, ezernyi izzadtságcseppen át megszületnek.

Mert mi itt ezen az oldalon - és ezt meg is ígérjük, célként tűztük ki - mindig azt nézzük majd, hogy milyen épület, milyen hely, milyen szellemiségben létrehozott tér áll egy-egy emberi teljesítmény mögött. Legyen szó sportsikerekről, politikáról, üzletről, kisgyerekről. Mert minden esetben az ember mögött ott van egy épület a háttérben, ahol lakunk, dolgozunk, edzünk vagy tanulunk. És az épületeknek van kisugárzásuk, ami hat. Legyen szó a Vasas vívócsarnokáról, a Parlamentről vagy éppen egy iskoláról.

Az emberek élettereit pedig az építészek álmodják, rajzolják, tervezik. Ahogy Szilágyi Áron és Szász Emese otthonát is megálmodta a felújításnál Kendik Géza építész, aki szakértő a hazai sportlétesítményekben.

Az aranyszín belülről nem látszik. Azonban mindenki, aki ott edz, vagy a szülők, akik lehozzák vívni a gyerekeiket, tudják, hogy a múltban valakik "lealapozták" a festés előtt az épületet, magyarán vannak sikeres elődök, de ott a teremben is dolgozik két olimpiai aranyérmes. Ráadásul az egyikőjük immár kétszeres bajnok. A Vasas sportcsarnoka tehát nem csupán kívül, de belül is arany.

MD

https://www.facebook.com/Archichat_trend-317333375323260/

https://www.instagram.com/archichat_trend/